Az ősi Anxanum romjaira épült Frentanese városa több mint 1200 éve őrzi a katolikus egyház első és legnagyobb eucharisztikus csodájának ereklyéit. A csodás eseményre Krisztus után a VIII. században került sor a város Szent Legontianusnak szentelt kis templomában, mint isteni válasz egy bazilita szerzetesnek, akinek kételyei támadtak, hogy Jézus valóságosan jelen van-e az Oltáriszentségben. A misén az átváltoztatás során az ostya valóban élő hússá, a bor pedig valóban élő vérré változott. A vér öt szabálytalan formájú és különböző nagyságú rögben alvadt meg.
A hússá vált szentostya, mely ma is jól látható, akkora, mint egy nagy ostya, melyet napjainkban a latin egyházban használnak, a színe világosbarna, hátulról megvilágítva pedig rózsaszín. 1970-71-ben és 1981-ben tudományos vizsgálatoknak vetették alá, melyeket többek közt a kiváló és elismert tudós, Oduardo Linoli professzor, az anatómia, kórszövettan, kémia és klinikai mikroszkópia docense végzett Ruggero Bertelli, a sienai egyetem anatómia professzora segédletével. Az elemzéseket megkérdőjelezhetetlenül, teljes precizitással végezték, és mikroszkopikus fényképekkel dokumentálták. A tudományos elemzés eredményei a következők:
„A hús valódi hús. A vér valódi vér. A hús és a vér embertől származik. A hús szívizomszövetből áll. A húsban a következő részek különböztethetők meg: miokardium, endokardium, bolygóideg és -a miokardium vastagsága alapján – a bal kamra. Alapszerkezete alapján a hús SZÍVBŐL való. A hús és a vércsoportja azonos: AB. A vérben talált protein a friss emberi vérre jellemző arányú. A vérben a következő elemeket találtuk: klorid, foszfor, magnézium, kálium, nátrium és kalcium.”
Máig nincs magyarázat arra a rendkívüli jelenségre, hogyan maradhatott fenn eredeti állapotában a hús és a vér, melyeket 1200 éve természetes állapotukban őriznek, és melyek légköri és biológiai hatásoknak vannak kitéve.
