Részlet Luigi Moresco: Szemek, amelyek a Szűzanyát látták című könyvéből
Reggel van. A keleti égboltot halványan megvilágítja a hajnal. Egy erős hang három gyermeket hív; ketten testvérek, Francisco és Jacinta, és a harmadik, Lucia, az unokatestvérük. Álmos szemük a hajnali derengésben az utolsó csillag ragyogását keresi, amely nyugton késlekedik, s a nap már üldözőbe vette. A völgy erdőire lassan leereszkedik a párás ködköpenyeg. Hajnalhasadáskor a nap első merész sugarai megcsókolják a Sierra legmagasabb hegyláncát, hogy azután egészen az alig látható szakadékokig szálljanak alá.
Egy juhakol ajtósarkai megcsikordulnak, és a juhok bégetése – ez a nap három kis társának szóló üdvözlet – egyszersmind a természet öntudatlan imádsága.
A kisgyermekek a juhokat a legelő felé hajtják, miközben a reggeli átlátszóságban úgy alszanak a kis fehér házak, mintha elszenderedtek volna. A tekintet messze kalandozik, amerre a zöldön túl a föld párázik a születő nappalnak fenséges szépségében. A kis pásztorok folytatják reggeli imádságukat. Csöndes tekintetük gyermeki ártatlansággal fedezi föl minden egyes óra szépségét – a forrás csobogása a mezők között, csöndbe burkolódzó fehér kis tanyák, sűrű erdők és kristályos patakok, amelyek visszatükrözik a teremtés sokféle összhangját –: folytonos szemlélődése ez és az ártatlan szívnek néma himnusza az örök időktől való Szépséghez.
Az órák ártatlan játékok és egyszerű beszélgetések közt telnek, míg a fűben a napégette hegygerincen nyugodtan legel a nyáj.
Dél van. A hegység mély csöndjét megtöri és fölvidítja az ujjongó harangzúgás, amely zöld, meredek lejtőkön függő falvakból száll alá, a délidő élénk fényébe merült tündöklő falvakból. A levegőt eltölti a vidáman teljesített kötelesség zenéje, s a becsülettel kiérdemelt pihenés örömére hívogat.
A kis gyermekek egy forrás mellett előszedik zsebükből az ebédjüket: kenyeret és némi kis tegnapi maradékot.
Azután Szűz Mária imájának ideje van, régi hagyományos szokás ez, még édesanyjuk térdén tanulták. Az őket megelőző nemzedékek lelki öröksége ez. Ők kicsi, öntudatlan birtokosai egy nagy kincsnek, amelyet teljesen értékelni nem tudnak. A mező füvén térdelve mondják a rózsafűzért, vagy valamely barlang oltalma alatt, vagy egy gesztenyefa árnyékában: Üdvözlégy Mária malaszttal teljes… Imádkozzál érettünk, bűnösökért, most…
1916-ban, éppen abban az órában, a tavasztól őszig terjedő időszakban, háromszor jelenik meg nekik egy angyal, és tudtukra adja, hogy Jézus és Mária Szívének velük irgalmassági terve van, és figyelnek az ő könyörgéseikre. 1917 májusában pedig a Szentszűz jelenik meg nekik abban az „órá”-ban, buzdítja őket, hogy jól végezzék a rózsafüzért, és meghívja őket a következő hónapokra, októberig, öt más találkozásra, és bátorítja őket, hogy imádkozzanak és szenvedjenek a szegény bűnösökért.
– Az én hazám az ég – felelte Lucia kérdéseire a szomorúság fátylába burkolt fehér Látomás.
A találkozások rendszeresen következnek egymás után, kivéve augusztusban. Ekkor kényszerűségből megszakítják őket: a polgármester a két kis gyermeket börtönbe veti, és igen kemény próbára teszi. De a Szentszűz néhány napi késedelemmel egy más helyen ismét megjelenik. A kegyelmek egész hőskölteménye bontakozik ott ki. Fokozatos tanításban részesít az Anya károm kicsi gyermeket, a lelkiélet útjára tereli őket látomásokkal és benyomásokkal. Megmutatja nekik a poklot, reájuk bíz titkokat, ezek közül néhány a mai időkre vonatkozik, melyben élünk; szomorúnak mutatja magát az embereknek, különösen Istent illető bántalmazásaik miatt, és az üdvösség útját a saját szeplőtelen Szívének tiszteletében jelöli meg, amely az emberiség békéjének és új áldásoknak forrásai; egy kápolna fölállítását is kéri.
Így a két Marto-testvérnek külön látomásaikban haláluk előtt fölfedi a természetfölötti valóságok más távlatait.
Attól a május 13-tól kezdve a három pásztor élete a kegyelmek sorozata, folytonos védekezés a sátán cselszövényei és erőfeszítései ellen, aki a keletkező ájtatosságot szeretné elfojtani.
Egy egész nemzet felocsúdik zsibbadtságából és fölvidul a természetfölötti áramlattól. Önmegtagadásokkal teli zarándoklatok járják Portugália utcáit. Jótétemények, csodák, megtérések és csodálatos dolgok jelölik az Ég jóakaratának és Szűz Mária irgalmasságának állomáshelyeit. Manapság Fatima a világ és Európa Mária-tiszteletének legnagyobb középpontja. És mindez egy rózsafűzérimádságból eredt, amelyet három kis pásztor egy sivár és barátságtalan hegyen, a déli napon imádkozott el. Azon a délutánon a három unokatestvér a jóllakott juhokat úgy hajtotta az akol felé, hogy a szemük még káprázott az égből alászállott nagy, fehér fénytől, szívük túláradt a rendkívüli üzenet nyomán keletkezett égi örömtől. Hanem attól az órától kezdve egy felsőbb valóság olyan nyomot vésett életükbe, amelyet többé eltörülni nem lehet. Az égi hang azt kívánta ártatlanságuktól, hogy legyenek tanúi és hordozói a jóhírnek: Szűz Mária, a bűnösök anyja, ismét megjelent a világnak.
Kinn az alkonyat lángba borítja a Sierra többi csúcsát, a szürkületben elmosódnak a tárgyak körvonalai, nyugodtabb, szelídebb színárnyalatokat öltenek, és minden földi emlék belevész az azúr-kékség csöndes végtelenségébe. Az égen millió csillag gyúlt ki, és a távoli csillagok nyugodt tündöklése mint valami békés szivárvány borul három gyermek izgatott álmára. Szívük olyan, mint a habzó kehely, és Jacinta száján kibuggyan a fékezhetetlen izgalom árja: „Édesanyám, ma láttuk a Szentszűzet!”
A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) – a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.
A teljes könyv letölthető a PPEK állományából: Luigi Moresco: Szemek, amelyek a Szűzanyát látták
